6.

Tekintélyével élve az FBI-ügynök kimentette Hackettet, és visszavitte a lelátó alatti épületekhez, ahonnan a gödör feltárási munkálatait irányították. A rendőrséggel egyelőre nem közölték, mi folyik a kráterben, ahonnan az űrhajó fölemelkedett. Az FBI sem világosította fel őket. A szolgálatos ügynök nagyon bizalmasan csak annyit mondott, hogy valami őrült bombát helyezett el, mert valamelyik magas rangú politikust akarta a levegőbe repíteni a grekek búcsúztatásán. A bombát felfedezték, és Hackett éppen biztonságos helyre akarta vinni, amikor a kocsi fölrobbant a rázkódásától. Nem tanácsos közhírré tenni, hogy valaki politikai bombamerényletet fontolgatott.

 A rendőrség beadta a derekát, ám később felhúzták az orrukat, amikor egybevetették a történetet a kráterrel és a darabokra szaggatott kocsival, és rájöttek, hogy Hackett és az FBI ügynöke is beterítették volna a környéket, ha a járműben ültek volna a robbanáskor.

 Miután a helyi rendőrség képviselői távoztak, a feltáró főhadiszálláson komor hangulatban folytatódott a vita. Valaki a külügyből átvette az irányítást. Magától értetődő, hogy grek vagy aldariai nem helyezhette el a bombát Hackett kocsijába, ugyanis ha ők felbukkantak a hajón kívül, azonnal megrohanták őket a csodálók.

 Valójában a szemétgödörben talált dolgok akadályozták meg, hogy Lucy és Hackett ugyanúgy elhúzzanak, mint a többi ember. Csak foszlányok maradtak volna belőlük, amikor megpróbálnak elindulni. De a bomba nemcsak annyit jelentett, hogy Hackett majdnem elpatkolt. A robbanószert emberek helyezték el, és valaki nyilván ott strázsált a közelben, hogy lássa, nem egy közönséges autótolvajra vagy ilyesvalakire pocsékolják-e a bombájukat.

- Nem hiszem, hogy ez számít - mondta Hackett.

- Igyekeztek megölni, de kudarcot vallottak. Nem nagyon érdekes, ki lehetett. Megvan a tárgy, amit dr. Thale kapott. Meg kellene vizsgálni és kitalálni, mi az, mire jó; miért nem akarta az aldariai, hogy megtalálják; miért kínoztak és öltek meg a grekek egy csomó aldariait. Nem biztos, hogy kapcsolat van a két esemény között, de lehetséges. Azt mondanám, valószínű.

 A külügy képviselője indulatosan hozzátette, hogy bizonyos alakok láthatóan készek gyilkosságokat elkövetni a grekek utasítására.

- Ha a dolgok tényleg összefüggenek, úgy, ahogy látszik - mutatott rá Hackett -, akkor a grekek nem tudták, hogy meg kell gyilkolniuk dr. Thale-t és engem, amíg vissza nem vitték az aldariait a hajóra. Azután rájöttek valamire. De nem ismerték annak az embernek a nevét, akit meg kell ölniük, amíg a rendőrség nem közölte velük a baleseti jelentés alapján. Akkor hát - kik voltak azok az emberek, akik beszéltek velük, attól a pillanattól a távozásukig?

A szolgálatos ügynök bólintott.

- Jó ötlet. Ellenőrizni fogjuk. – Utasításokat adott egyik beosztottjának. - Miféle robbanóanyag volt?

 Hackett kezdett türelmetlenkedni. Kísérője nem ismerte föl a robbanóanyag szagát. Ismeretlen fajta volt.

- A grekek adhatták - mondta a szolgálatos ügynök. - Nincs az a TNT, amely így porrá zúzta volna a kocsit.

 Hackett még türelmetlenebb lett. Nem az a fontos, hogy ki akarta megölni a grekek megbízásából, hanem az, hogy miért. Az apró, óra nagyságú szerkezet miatt...

 Clark közbeszólt. Elmagyarázta, hogy a tárgyat át kell világítani a lehető legkisebb röntgensugárral, így éles képet kaphatnak belső szerkezetéről. Minden lehetséges szögből át kell röntgenezni, hogy rekonstruálni lehessen, ha történne vele valami. Azután ki lehet nyitni; előbb nem. Ez volt a szokásos eljárás, amikor rejtélyes tárgy bukkant föl egy ásatáson. Most igen fontos lehet az elővigyázatosság.

 Az FBI ügynöke helyeselt. Azután Hackett megemlítette a szemétben talált, földi növényi hulladékokat. Sarki tundrafű. Törpe fűz. Zuzmó. Valamennyi a hideg égöv alól származik. A grekeknek rendelkezniük kell valamilyen repülő szerkezettel, amelyet a radar nem mutat ki. Felfedezőutakat tettek.

- És ha különös érdeklődést mutattak a sarkvidékek iránt, akkor ez megmagyarázza, miért nem jelezték őket a Johnson-érzékelők. Az Északi sarkon senki sem pásztázza az eget, hogy találjon valamit, ami melegebb a levegőnél.

 Visszajött az ügynök, akit elküldték, hogy derítse ki, mikor és kik beszéltek az idegenekkel. Voltak köztük nagykövetek és miniszterelnökök... Ám a legutolsó órában mindössze egyetlen nagykövetet fogadtak. A búcsúbál a vége felé járt, amikor magukhoz kérették. De már korábban is tárgyaltak vele. Miért találkoztak hát ismét? Hackett szárazon megjegyezte, hogy ez az adások után történt, amikor őt és Lucyt keresték.

- Úgy gondolja - kérdezte a külügyes -, hogy azt várták, magától bújjon elő, és mikor nem tette, akkor úgy gondolták, talált valami nemkívánatos dolgot és meg kell öletniük?

- Kevés ember volt - mondta Hackett -, aki ne ismert volna minket név szerint, és nem tudta volna, hogy a grekek kutatnak utánunk..így amikor nem jelentkeztünk, ez a grekek szemében olybá tűnt, mintha túl sokat tudnánk. Ez persze nem volt igaz, de így látszott.

A külügy képviselője dühösen közbevágott:

- Mintha nem lenne elég bajunk a grekek földi szövetségesei nélkül is, akármiben főjön is a fejük!

- De miben sántikálnak? - kérdezte valaki.

- Nem tudjuk - fortyogott a külügyes -, de azt igen, hogy nem szeretnénk, ha végrehajtanák tervüket!

A rangidős FBI-ügynök hozzátette:

- Még itt van a nagykövet, aki utolsónak beszélt a grekekkel. Legutoljára azt jelentették róla, hogy a ghanai miniszterelnökkel társalog. Azt hiszem, le tudnánk buktatni, ha Mr. Hackett vállalna bizonyos kockázatot.

 Hackett bólintott. Úgy érezte, semmi sem történt. Túl sok a beszéd. Fizikus lévén azt tartotta volna természetesnek, ha azonnal és mindenre kiterjedő alapossággal megpróbálnák kideríteni, mi az, amit a grekek el akarnak titkolni az emberek elől. Őt kidobták, mert értelmetlenségnek minősítette fizikai tanaikat. Valószínűleg úgy is volt, mert nem akarták, hogy az emberek megértsék az energiasugárzás-vevő antennákat - amelyek egy csomó energiát adtak és még többet pótoltak - vagy az űrhajó hajtóművét, egyáltalán bármit, ami grek műhelyekben készült. Hackett azonban a saját területén akart dolgozni, minél előbb! Ha akkor lehetőséget kapott volna!

- Természetesen mindent megteszek, amit lehet, de nem látom, miért számít, ki igyekezett megölni!

A legfontosabb megvizsgálni Lucy mütyürkéjét és minden egyéb elérhető dolgot, hogy rést üssünk tudatlanságunk falán, így készüljünk föl valami gyakorlati lépésre. Csak az időnket vesztegetjük.

 Ősidők óta ez volt a legkevésbé alkalmas pillanat, hogy az embertársunk árulásán sopánkodjunk - Hackettnek legalábbis így tűnt. Idegesen legyintett.

- Ezt majd én elintézem! - jelentette ki magabiztosan az FBI ügynöke.

 Félreállt, és egyenként hívta magához eligazításra a beosztottjait. Egyik a másik után távozott. Hackett legszívesebben a fogát csikorgatta volna.

Lucy közelebb húzódott hozzá, halkan odasúgta:

 - Mindenki meg van rendülve, Jim. Összezavarodtak. Idővel átgondolják a dolgokat, és csinálnak valami értelmeset.

- Eddig nem túl sok jelét mutatták – morogta Hackett.

 A helyzet nem sok jóval biztatott. Maga Hackett el volt hűlve, milyen hiánytalan bizonyítékok utalnak arra, hogy a grekek hazudtak magukról, az aldariaiakról, céljaikról, szándékaikról. Tulajdonképpen hazugság volt minden, amit a földieknek mondtak. A Föld pedig őrjöngött a boldogságtól, mert a grekek gazdaggá teszik az emberiséget, és a bolygó a lusták és igénytelenek Paradicsoma lesz, és mindenki egymillió dollárt örököl...

Kezében egy autótérképpel, az FBI ügynöke jött oda Hacketthez.

- Adunk magának egy kocsit. Találtunk egy ugyanolyat, mint a magáé volt. Elkértük a gazdájától. Szükséghelyzet. Maga és Miss Thale és dr. Thale - beszállnak. Elindulnak ezen az úton. Ha úgy látná, hogy egy autó követi magukat - és így lesz -, akkor emlékezzen rá, hogy mi is ott vagyunk. Tehát induljanak. Itt kanyarodjanak le...

Adott további utasításokat is. Különlegeseket.

- Honnan tudja, hogy követni fognak? - kételkedett Hackett.

Az ügynök szelíden elmosolyodott.

 - Hallott már valaha a kettős ügynökről? Most éppen ilyesmin dolgozunk. Most maga a csali a csapdában, ami szorosan rájuk fog csukódni, higgye el. Menni fog a dolog! És ha nem, akkor sem lesz semmi bajuk.

- De ha mégis, Lucy...

- Biztonságban lesz - erősködött az ügynök. - Nyugodjon meg. Az utolsó két-három perc kivételével forgalom lesz maguk körül. Ha lett volna időnk, még több biztonsági intézkedést foganatosítunk, de így is működni fog.

- Ne bolondozz, Jim! - mondta csendesen Lucy.

- És ne mondd, hogy nem akarod, hogy veled menjek. Senki más nem lehet melletted. És ha bejön a dolog, akkor egy csomó értesüléshez jutunk.

- Tőlük ? - kérdezte gúnyosan Hackett. – Eddig is hazudtak.

- De máris többet megtudtunk, mint ahogy vártuk, vagy amit ők gyanítottak - felelte Lucy. - Folytassuk tovább, Jim.

 Hackettnek és Lucynek mutogatniuk kellett magukat. Ide-oda kellett lődörögniük. Ennek az egésznek az volt a célja, hogy valaki, aki előző este kétszer is tárgyalt az idegenekkel, fölfigyeljen rájuk, megtudja, kik ők, és tudomást szerezzen arról is, hogy nemsokára elhagyják a felszállóhelyet. Ám most volt egy kocsijuk, amely csaknem félrevezette még Hackettet is. Ugyanolyan típusú, évjáratú és színű volt, és csaknem ugyanannyira ráfért volna már egy dukkózás, mint az övére. Lucy beszállt mellé, és elhajtottak. Senkitől sem búcsúztak el. Semmi sem jelezte, hogy távozásuk szemet szúrt volna valakinek.

 Arra bizonyosan nem utalt semmi, hogy ők is részesei voltak annak a fölfedezésnek, amelynek során fény derült az idegenek rosszindulatú szándékaira. Gyakorlatilag semmiféle bizonyíték nem volt arra, hogy az utóbbi néhány órában ideszállított szakembereken kívül bárki is tudna a dologról. Ha a grekek nem gondoltak arra, hogy szemétgödrük olyan információkat tár föl, amelyeket ők titokban akartak tartani, akkor aligha valószínű, hogy emberi szövetségeseiknek ilyesmi fordult meg a fejében. A Hackett és Lucy által végrehajtandó tervnek az volt az egyetlen bibije, hogy valaki - a Daimler tulajdonosa - látta a kocsijához közeledő Hackettet, és a robbanást is láthatta. Most pedig Hackett, vitán felül erőben, egészségben, egy szemmel láthatóan ugyanolyan kocsit vezet, amikor oldalán Lucyvel a legprózaibb módon távozik a fölszállóhelyről... Így tehát a hírekkel ellentétben nem halt meg, vagyis bizonyos lépéseket kell tenni, hogy a hír valóra váljék.

 Áthajtottak jó pár poros hektáron, amelyeket tegnap és tegnapelőtt parkolóhelynek használtak. Hamarosan ismét visszaváltoznak kukoricafölddé. Fények terelték az autósokat a főutak felé. Fél kilométeren át mentek valami szörnyű, gidres-gödrös földúton. Mikor pedig odaértek egy egysávos aszfaltúthoz, utasításaiknak megfelelően nyugatnak fordultak.

Utolérték a forgalmat. A kocsiban, amely közvetlenül előttük haladt, felvillant egy elemlámpa, megnyugtatóan jelezve, hogy előttük vannak a biztonságiak. Hátulról teherautó közeledett, de nem előzött, megelégedett azzal, hogy mögöttük jön. A vezető melletti ülésről zseblámpa fénye villant. Ez is megnyugtató volt.

 Továbbhaladtak. Egy bal kanyarban újabb autókat pillantottak meg. A hold most kelt föl. A teherautó mögött egy limuzin jött. A teherautó fülkéjében háromszor villant föl a zseblámpa. Ez igazolta, hogy a helyzet a vártnak megfelelően alakul.

 Csak mentek és mentek. Harminchat kilométernyire nyugatra egy mellékútról zárt rakterű teherautó kanyarodott rá az útra, és befurakodott a nagyobb, súlyosabb teherautó elé. Két kereszteződéssel arrébb a nagy teherautó balra fordult, és legördült az útról. Zseblámpa villant a zárt teherautóból, amit a limuzinból természetesen nem lehetett látni. Hátul egy autó lekanyarodott. Más járművek bukkantak föl.

 - Ezt jól csinálják - jegyezte meg kelletlenül Hackett. - A limuzinban úgy gondolhatják, hogy a bomba nem robbant föl vagy ha igen, akkor nem a megfelelő kocsiban, és nem a megfelelő embert tépte szét. Nem is sejtik, hogy kísérnek minket, mert a kíséret állandóan változik. És mivel minden óraműpontossággal működik, valószínűleg sikerülni fog a dolog.

 - Azt hiszem - szólalt meg komolyan Lucy -, hogy itt kell balra fordulnunk.

 A mögöttük jövő fél tucatból két autó lekanyarodott egy benzinkútnál, amely egy darabon olyan fényesen világította meg az utat, mintha nappal lett volna. Hackett balra fordult. A zárt teherautó is bekanyarodott mögötte.

- A többiek továbbmentek - jegyezte meg továbbra is fanyalogva Hackett. - Egész természetesnek látszik.

 A limuzin követte a teherautót Hackett nyomában. Oldalkocsis motorkerékpár hagyta el a benzinkutat. Bőgve előzte meg a limuzint, a zárt teherautót és Hackettet. Tovarobogott.

- Ha nem annak a limuzinnak a csalétke lennénk, akkor a motorbicikli nem előzött volna meg bennünket - mondta Hackett. - így értesíti őket, hogy minden a terv szerint halad. Már csak néhány mérföldet kell mennünk. Nem félsz, Lucy?

 A lány megrázta a fejét, de a férfi érezte, hogy milyen feszült.

- Jól csinálják - ismerte el ismét Hackett másfél kilométerrel arrébb. - Mi, emberek sokat fecsegünk, mielőtt eldöntenénk, mit csináljunk; de ha egyszer rájöttünk, mi a teendő, néha egészen jól megy a dolog.

 Dimbes-dombos mellékútra lassan kanyarodott be a kocsi.

 - Nincs erre valami nagy forgalom, Jim – mondta higgadtan Lucy.

 - Még mindig túl nagy ahhoz, hogy elrontsa a dolgokat. Számukra az lenne a logikus, hogy idejöjjenek mellénk, és felrobbantsanak, amikor elhaladnak mellettünk. De ha nagyon sietős lenne nekik, akkor a teherautó elzárja előlük az utat. Bár lehet, hogy kilövik az egyik kerekünket, és megállnak, mintha segíteni akarnának, azután egészen mást művelnének. De ahhoz, hogy ezt megtegyék, el kell haladniuk a zárt teher mellett. Szeretném tudni, meg akarnak-e ölni minket - tette hozzá váratlanul.

Lucy nem szólt semmit. -  További kilométereket tettek meg ezen a mellékúton, mielőtt a közvetlenül előttük haladó jármű jobbra fordult volna. Ez volt a jel, hogy a következő mellékútra rá kell kanyarodniuk. Hackett így is cselekedett. Ez az út mezők között haladt, majd eltűnt a telihold fényében világosan kirajzolódó erdőfoltban. Hackett előhúzott a zsebéből valamit.

- Neked is adtak pisztolyt? - kérdezte.

 A lány bólintott, mintha nem bízna benne, hogy meg tud szólalni. A zárt teherautó nem követte őket, amikor lekanyarodtak. Az előttük haladó kocsi eltűnt. Csak a limuzin követte őket az utolsó bekanyarodás óta. A világ hirtelen üressé és fenyegetővé vált. Pillanatnyilag csak két autót lehetett látni: Hackettet és mögötte kétszáz méternyire a limuzint. Csak a hold és a csillagok világítottak. Jobbra-balra a földeken valami alacsony növény termett - valószínűleg káposzta -, előttük pedig fenyvesbe futott be a keskeny út, inkább csak ösvény.

 A limuzin csökkentette a két autó közötti távolságot.

- Mindenki elhagyott bennünket -jegyezte meg feszült hangon Hackett. - Úgy látszik, mintha mi lennénk az égő áldozat, már csak arra várnak, hogy a gyufát meggyújtsa valaki. Valószínűleg úgy döntöttek, hogy amott, az erdőben teszik meg a szükséges intézkedéseket. Azaz ott ölnek meg minket.

 Továbbhaladtak. Lucy egyszer csak megfordult, hogy hátranézzen.

 - Ezt ne csináld! - szólt rá Hackett. - A fényszóróik ragyogásából is megmondhatom, milyen messzire vannak.

 Az autó beért az erdőbe. Az út mindkét oldalán egyenes fenyőtörzsek emelkedtek ki a gyér aljnövényzetből.

 Egy gyűrött újságpapír hevert az út közepén. Hackett fékezett. Pontosan a papírdarabnál állt meg.

 Mögöttük alig ötméternyire megtorpant a limuzin. Ajtói kivágódtak, és valósággal özönlöttek belőle az emberek. Azután hirtelen tűrhetetlen ragyogás támadt. A kíméletlen fényben minden fenyőtű külön csillogott. Éles, recsegő hang szólalt meg, amely a legkevésbé sem illett a jelenethez. A fenyőerdőben hatalmas erővel visszhangzott az égnek eresztett géppisztolysorozat.

- Állj! - kiáltotta egy hang. - Ne mozduljanak! Nincs szükségük a fegyverekre. Dobják el azonnal!

 Emberek bukkantak föl a fenyőfák között. Tényleg tökéletes rejtekhely volt. A limuzinból kivágódott emberek teljesen ki voltak szolgáltatva azoknak, akik itt várták őket. A géppisztolysorozat után, amely figyelmeztette őket, mire számíthatnak, a fénytől elvakítva kész öngyilkosság lett volna a feltétlen megadáson kívül bármi is. Nem akartak öngyilkosok lenni. Ledobták fegyvereiket.

 A nagykövet a vasfüggöny mögül levegő után kapkodott. Dühösen tiltakozott, hogy amennyiben el akarják rabolni...

- Nem raboljuk el - válaszolta egy jeges hang. - Még csak le sem tartóztatjuk. De a grekek azt kívánták magától, hogy kövessen el néhány gyilkosságot. Emlékszik? Most elvisszük valahova, hogy mutassunk valamit. Ha túl sokat panaszkodik, akkor mint magánszemélyek még mindig átalakulhatunk lincselő csőcselékké.

 Ezután már simán ment minden. Csupán annak a tanyának a gazdája jött zavarba, aki szemvakító fényt látott erdejének fái között, és odajött megnézni, mi történt. Értetlenül álldogált, amikor félrevonták, megnyugtatták, és lebeszélték róla, hogy telefonáljon a helyi seriffnek, miközben nem kevesebb, mint hat autó bukkant elő a kis erdő fái közül - az egyik méregdrága limuzin volt -, a főúton pedig személyautók, egy teherautó, egy motorbicikli és egy zárt teherautó elképesztő csoportja várta őket. Ez a zagyva falanx egyszerre indult meg, a limuzinnal a menet közepén. A parasztnak úgy rémlett, hogy néhány különös, mozdulatlan alakot lát a különböző járművekben, de nem tudta, mi történt, és nem is jött rá sohasem.

 Semmiféle hír nem került nyilvánosságra arról a tényről, hogy egy idegen ország nagykövetét, aki a nemzetközi egyezmények szerint szentnek és sérthetetlennek számít, visszavittek arra a helyre, ahonnan kevesebb mint tizenkét órával korábban útjára indult az űrhajó. Hivatalosan senki sem hallott arról, hogy mi történt itt. De a nagykövet minden kétségen felül úgy döntött, hogy a grekek mégiscsak félrevezették kormányát, akármilyen előnyös lépéseket tettek is országuk javára.

 Hackett észrevette, hogy a nagykövet nagyon sápadt, amikor meglátta azt, amit meg kellett látnia. Csaknem olyan szürkére vált az arca, mint egy greké. Idehozták kíséretének tagjait, és nekik is megmutattak mindent. És ők kételkedni, sőt félni kezdtek az űrből jött látogatók céljait illetően.

 Nem logikus, de nagyon természetes módon a nagykövet meg volt győződve róla, hogy a felfedezésekre addig került sor, amíg az ő limuzinjuk Hackettet és Lucyt követte.

 Valaki a gödör mellett két apró sebet fedezett föl az egyik boncasztalon fekvő aldariai tetem füle mögött. Rendes körülmények között nem voltak láthatóak, mert a szőr eltakarta a bőrt, de most véletlenül feltűntek. A sebek pontosan egyformák voltak, így hát megvizsgálták őket. Kiderült, hogy valami szikeféle idézte elő a két keskeny, mély, nehezen gyógyuló sebet, mikor átvágta az aldariaiak füléhez vezető vastag idegkötegeket. Sorra vizsgálták a többi testet is, és minden aldariain megtalálták ennek a sebészeti beavatkozásnak a nyomait.

 Szándékosan és mesterségesen süketítették meg őket. A grekek, nyilvánvalóan. Ezeket az aldariaiakat megölték, és holttesteiket kidobták a hajó hulladékával együtt. A grekek, ki más? Tehát az aldariaiaknak sajátos szerepük volt. Háziállatoknak számítottak, akikkel szemben minden szörnyűség megengedhető, ha gazdájuk úgy dönt, hogy szükség van rá.

 Valaki találóan a „rabszolga" szóval jellemezte az aldariaiak helyzetét a nagykövet füle hallatára. Ez a szó rendkívüli hatást gyakorolt a nagykövetre. Emlékeket és keserű gyűlöletet idézett föl. Lehetséges, hogy egyetlen szónak mélyebb hatása volt egy nagy nemzet jövendő politikájára, mint amit az idegenekkel kötött magánjellegű üzlettől vártak.

 De ez a fölfedezés és minden információ, amit a szemétgödörből nyertek, titokban maradt a közvélemény előtt. Tekintve a grekek mesterkedéseit és a mi védekezésünk kezdetleges eszközeit, elég kevés remény maradt az emberiség számára. Akkor pedig még ennyi sem adatott volna, ha mindenki pánikba esve őrjöng, vagy a tömeg véresen föllázad illúzióinak elvesztése miatt. Néhány ország megfelelő vezetői értesültek a tényekről. Bizonyos tudósokat informáltak. De nem azokat, akiket a grekek nagyra értékeltek tudományukban tett előrehaladásuk miatt...

 Ezek a híres hólyagok csatlakoztak hozzánk, többiekhez, és kéjelegve színezgették a boldog jövőt. Igaz, pillanatnyilag magas volt a munkanélküliség aránya, de ez hamarosan véget ér. Igaz, még azok az emberek is, akiknek volt munkájuk, hajlottak rá, hogy otthon maradjanak és munka helyett henyéljenek, mert hamarosan úgyse fognak dolgozni. De miért ne henyéltek volna? Az Egyesült Államok hatalmas raktárakban tárolta az élelmiszert. A grekek mutattak nekünk egy perzselő sugarat, amely ásványokkal dúsította a talajt, pazarul növelve a termést. Mostantól kezdve a földeken sem kell dolgoznunk. Fúrunk egy lyukat, belepottyantjuk a magot, és kész. Lesz ingyen energiánk, gyakorlatilag ingyen élelmünk, negyvenéves korunkban nyugdíjba mehetünk, mindenkinek mindene meglesz, amit eddig másoktól irigyelt.

 Egy későbbi nemzedék talán nehezen érthetőnek találja viselkedésünket. Azért nem voltunk öröklötten hülyék. Lucyt és Hackettet például egész agyafúrtan akarták meggyilkolni. Igenis képesek voltunk rá, hogy ésszerűen cselekedjünk. Csak éppen nem sokan bírtunk ezzel az erénnyel.

 Még most is viselkedhetünk idióta módra. Valamennyien. Minden ma élő nemzedék. Nagyon is lehetséges, hogy így viselkedjünk.

 De ha tényleg megtennénk, akkor megérdemeljük, ami azután történik.